III. Nyári Judo és Szabadidő Tábor
2012 Augusztus 05-11 között.




jelentkezési lap és ismertető -->itt

----------------------------------------------------------------------------------------------



A Ronin Judo Balatonfüred versenyzői szó szerint elfoglalták a dobogót Győrszentivánon az idei II. KRV-n. Remek versenyzéssel minden versenyzőnk döntőbe került. Mindenkinek volt győztes mérkőzése.
Eredmények: Simon Máté 1. hely, Bartus Brigitta 1. hely, Györe Regina 2. hely, Györe Attila 2. hely, Székely Zalán Árpád 2. hely.

Gratulálunk!
------------------------------------------------------------------------------------------



‎25. Budapest kupa beszámoló!
Lelkes 8 fős csapattal vettünk részt a viadalokon. Dicséretet érdemel mindenki, aki vállalta, hogy megméreti magát az erős mezőnyben.
A csapat egy részének az első alkalmak egyike volt, hogy ilyen méretű versenyen vettek részt.
Eredményeink:
Bartus Melinda : 3. hely bronzérem
Györe Regina: 5. hely (remek küzdelmekkel)
Nagy-Rácz Kornél: 7. hely (kiváló küzdelmek, de sajnos bírói döntéssel veszített)
Jól teljesítettek még és tudtak küzdelmet nyerni, de a nagyszámú induló miatt nem érek el helyezést:
Bartus Brigitta, fiuk között 1 nyert mérkőzés,
Székely Zalán 1 nyert mérkőzés,
Györe Attila 1 nyert mérkőzés.
Kovács Márton és Simon Máté most nem tudott mérkőzést nyerni, de majd legközelebb nekik is jobban sikerül!

------------------------------------------------------------------------------------------



Az ősszel indult kővágóörsi csapat szépen fejlődik, Szabó Attila edző kolléga kitartó munkájának köszönhetően. A mellékelt képen Attila és tanítványai láthatóak.




------------------------------------------------------------------------------------------



Junior OB pontszerző helyekkel!

Két versenyzőnk indult és mind a ketten pontszerző helyen tudták befejezni a rendkívül erős mezőnyt felvonultató versenyt.
Bartus Gergő első éves juniorként indult. Rögtön egy ippon győzelemmel kezd, majd a későbbi bronzérmestől vereséget szenved és vigaszágra kerül. Itt előbb egy gyönyörű lábsöpréssel győz, majd a következő küzdelmében elkövet egy hibát és a 7. helyen fejezi be a versenyt.
Bartus Melinda első éves IFI-ként indult. Első küzdelmében "túl nagy" tiszteletet mutat ellenfele irányába és vereséget szenved. A vigaszágon először egy győzelemmel kezd, majd vereséget szenved tapasztaltabb ellenfelétől és az 5. helyen zárja a versenyt.
• Mindkét versenyző értékes pontokkal gyarapította az Alapítványunkat az egyesületek pontversenyében.
• Gratulálunk !
-------------------------------------------------------------------------------------------



Bartus Gergő a Felnőtt EJU táborban Tatán az Országos Dan Vizsgabizottság előtt sikeres I. dan vizsgát tett és jogosult lett a fekete öv viselésére.
Gratulálunk első saját nevelésű Mesterünknek!



--------------------------------------------------------------------------------------------



Országos Serdülő Diákolimpia!

Remek kis csapattal vettünk részt az idei diákolimpián, ami rendkivül erős mezőnyt vonultatott fel, mert egyben válogató versenye is volt a Serdülő Világ Kupának.

Legjobb helyezést Nagy-Rácz Kornél érte el aki 18 indulóból egész a döntőbe jutásért mérkőzhetett. Sajnos itt kikapott és a bronz meccset sem tudta megnyerni, így meg kellett elégednie az 5. hellyel.


Kovács Márton szintén 18 fős mezőnyben indult. Első mérkőzését ipponnal nyeri majd kikap a 4 közé jutásért. A vigaszágon megint egy szép győzelemmel kezd, de a következő mérkőzésén a későbbi bronzérmes legyőzi, így végül is a 7. helyen végez!

Györe Regina az 52 kg-ban indult.
Jól küzdve harcolt, egyre több technikát próbál alkalmazni,de még be kell erősödnie a súlycsoportba.
Végül a 7. helyet szerezte meg.

Mind a 3 versenyzőről elmondható, hogy szép fejlődést muttatak be. Az ezen a versenyen induló mezőny megközelítette egy OB erősségét. Gratulálunk!

------------------------------------------------------------------------------------------




Kicsi, de lelkes csapattal vettünk részt az idei év első Körzeti Rangsor Versenyén, amit Veszprémben rendeztek.
Versenyzőink közül dicséret illeti: Bartus Melindát és Györe Attilát,
nagyon jól teljesítettek: Györe Regina és Székely Zalán.
Eredményeink:
I. helyezett:
Bartus Melinda (2 győzelem) IFI korcsoport,
Györe Attila (3 győzelem) diák C

II. helyezett:
Györe Regina (1 győzelem - 1 vereség) serdülő korcsoport,
Nagy-Rácz Kornél (2 vereség) serdülő korcsoport,
Székely Zalán (1 győzelem - 1 vereség) diák D korcsoport


Kiesett:
Kovács Márton (1 győzelem - 2 vereség) serdülő korcsoport.

----------------------------------------------------------------------------------------------



A diák B korcsoportos Magyar Köztársaság Kupán, Simon Máté képviselte színeinket.
Máté a jó kezdést követően egy kicsit elbízta magát, de még igy is remekül teljesített és az 5. helyet tudta megszerezni.

Gratulálunk!



IFI OB, Málna megismételte a tavalyi eredményét és idén is a döntőbe verekedte magát!

Málna a nyolc közé erőnyerőként jut tovább, a negyeddöntőben pécsi ellenfelét veri ipponnal, majd a döntőbe jutásért az UTÉ-s lányt győzi le fojtással. A döntőben szoros küzdelemben (waazari-awaazari és 2 yuko) marad alul a KSI-s versenyzővel szemben.
A verseny válogató volt az A kategóriás Zágrábi nemzetközi tornára. Mivel az OB dupla kvalifikációs pontokat ér, nagy esély van a legjobb 4 közé kerülni, azok közé akik indulhatnak a versenyen.
Gratulálunk Málna!



. Megyei Diákolimpia!

Bár a verseny hétvégéjén érkezett meg az idei tél, a Ronin Judo versenyzői mind elégedetten tértek haza, mindenkinek volt lehetősége küzdeni, valamint a megszerzett érmek (5 arany, 2 bronz) is azt mutatják, hogy jó munka folyik edzéseken.

Részletes eredmények:

Györe Regina 1. hely,
Nagy-Rácz Kornél 1. hely,
Simon Máté 1. hely,
Györe Attila 1. hely,
Székely Zalán 1. hely,
Kovács Márton 3. hely,
Székely Mátyás 3. hely.

A versenyen került átadásra a Megyei Judo Szövetség által kihirdetett Jó tanuló, jó sportoló díj is.
Arany fokozatot kapott: Bartus Melinda,
Bronz fokozatot kapott: Györe Regina, Kovács Márton, Simon Máté, Bartus Brigitta, Györe Attila, Székely Zalán.

Gratulálunk!



IV. Évzáró Ünnepség

RONIN JUDO IV. Évzáró
Elolvasni a beszámolót itt tudod!



FELNŐTT ORV

Az idei év első versenyén a felnőtt ORV-n, Bartus Gergő az 5. helyet tudta megszerezni.
A verseny az egyik válogatója volt a novemberben megrendezésre kerülő U23-as Európa Bajnokságra.
Gratulálunk!
Képek a Facebook-on!



Kíváló teljesítménnyel erősítették versenyzőink Leányvár csapatát a Junior és Serdülő csapat OB-n.
Bartus Gergő és Bartus Melinda győzelmekkel járultak hozzá a jó szerepléshez.
Gergő: junior csapat OB 2. hely, (kíváló versenyzéssel)
Málna: mind a junior mind a serdülő korosztályban tagja volt a csapatnak és a 4. helyen végeztek.
Versenyzőink ezzel értékes pontokat szereztek Alapítványunknak.
További képek facebook-on!



SIKEREK a II. o. felnőtt OB-n.

Jól teljesített Bartus Gergő, aki első mérkőzésén erőnyerő volt, majd a másodikat ipponnal nyerte. Ezt követően a döntőben sajnos alulmaradt ellenfelével szemben és „csak” ezüstérmet szerzett. Teljesítménye azért is elismerésre méltó, mert még csak Ifjúsági korúként vállalta a felversenyzést a felnőttek közé.

Sárközi Gergő is erőnyerőként kezd, majd a második mérkőzését ipponnal nyeri. Ezt követően sajnos kikap, majd a bronzéremért folyó küzdelmet is elveszíti és az 5. helyen zárja a versenyt.

Farkas Bálint a mai napon nem tudott mérkőzést nyerni és eredmény nélkül zárja a versenyt.

Versenyzőink értékes pontokat hoztak az egyesületnek. Gratulálunk!



Az idei évi serdülő OB-ra 4 fő versenyzővel érkeztünk. Sajnos a várt eredményeket nem sikerült elérni.
Két lány versenyzőnk Bartus Melinda és Györe Regina ért el 7. helyezést. Reginának ez volt az első országos eredménye gratulálunk neki.

Reméljük a következő versenyek jobban sikerülnek.



Ezen a hétvégén is Országos Bajnokságon adódott lehetőségük a versenyzőinknek, hogy felkészültségüket megmutassák. A II. oszt. Földharc Országos Bajnokságon két felnőtt, Sárközi Gergely, Farkas Bálint és egy ifjúsági korú versenyzőnk Bartus Gergő állt tatamira. Tavaly került először megrendezésre ilyen jelegű bajnokság, de idén már egyre nagyobb népszerűségnek örvendett ami a küzdelmek színvonalán is meglátszott.
Versenyzőink tisztességes helytállással és küzdeni akarással a következő eredményeket érték el:
Farkas Bálint 3. hely,
Bartus Gergő 4. hely,
Sárközi Gergely 5. hely.

Gratulálunk az eredményekhez, amivel A Ronin Alapítványnak is dicsőséget hoztak.
Az elkövetkező hetekben, egészen decemberig több lehetőségünk is lesz még különböző Országos Bajnokságokon eredményt elérni és reméljük legalább hasonlóan szép eredményekkel térünk majd haza



A hétvégi Ifjúsági csapat OB-ra két versenyzőnk kapott meghívást a Leányvári- Tatabányai-Csornai és Balatonfüredi közös csapatba. Mind a ketten jól helytálltak és a következő eredmények születtek:
Bartus Melinda 3. hely
Bartus Gergő 5. hely

Újabb értékes pontokkal gazdagították csapatunkat és nagyban hozzájárultak, hogy az országos rangsorban előrébb kerüljünk.
Gratulálunk!
KÉPEK A FACEBOOK-on!



Verseny Olaszországban, Spilimbergoban:a hétvégén csapatunk néhány idősebb tagja lehetőséget kapott, hogy a több egyesületet magába foglaló Olaszországba utazó csapat tagjai lehessenek. A Leányvári Judo Club szervezésében kiutazó versenyzőink remek versenyzéssel jó hírét keltették mind Magyarországnak, mind a Ronin Judo Alapítványnak. A kétnapos verseny első napján lehetőség adódott a közeli Triesztbe ellátogatni, egy kicsit a tengerparton fürdeni, kihasználva a 32 fokos októberi nyarat, majd az esti mérlegelést követően igazi olasz pizzákkal és fagylaltokkal kötöttünk ismeretséget. (képek a Facebook-on!)
A másnapi erős nemzetközi mezőnyt felvonultató versenyek a következő eredményeink születtek:
Bartus Melinda 1. hely
Bartus Gergő 3. hely
Kovács Márton helyezetlen
Morvai Krisztián sérülés miatt feladta.

Idén ez volt a második nemzetközi versenylehetőség ahol kiválóan helytálltak a versenyzőink.
Gratulálunk!




I. Ronin Kupa


Tovább a verseny oldalára!



Ifi MKK 2011.09.10. Várgesztes


- Bartus Melinda 5. helyet szerzett (Málna még csak serdülő korosztályú versenyző, nála az eredményességi elvárás az 5. hely vagy bronzérem volt).
- Morvai Krisztián sajnos helyezetlenül zárt,
- Bartus Gergő betegség miatt visszalépet a küzdelmektől.



Nagy-Rácz Kornél a Diák A korosztályos Országos Bajnokságon egyéniben 4. helyet szerzett.
Ugyan ezen a napon az egyéni küzdelmek után került sor a Regionális Csapatok Országos Bajnokságra, aminek szintén tagja volt és a kiváló Országos 2. helyet érte el.

Gratulálunk Kornélnak és kívánunk még sok hasonló szép eredményt!



Az idei III. KRV-t Tatabányán rendezték meg.
Versenyzőink eredményei:
- Bartus Melinda serdülő I. hely
- Nagy- Rácz Kornél diák A I. hely
- Bartus Brigitta diák D I. hely
- Györe Attila diák D I. hely
- Kovács Márton serdülő 4. hely

Gratuláunk!




szólj hozzá: Ronin Judo II. nyári tábor



13. Int. Creativ Judo Tournament Graz

Bartus Brigitta U11 30 kg aranyéremes!




bővebben --->itt



Idén 32-en szereztek magasabb övszint.
részletes eredmények---> itt



BUDAPEST KUPA

Nagy-RÁcz Kornél U13 korcsoport 60kg Ezüstérmes!

Bővebben eredmények ---> Itt



II. KRV Györszentiván eredményeink---> Itt olvashatók!

Képek Facebook-on!



Zirc Meghívásos verseny ---> ITT






IFI DO országos döntő Budapest ÚTE
Négy sportolóval indultunk a versenyen. Ketten közölük még csak serdülőkorúak (Marci és a Málna) ezért az ő részükre az elvárás a tisztességes helytállás volt. Mind a ketten dicséretet érdemelnek.

Marci munkáját együtt említeném a két idősebb sportolónk (Krisz, és Gergő) teljesítményével. Mindhármuknál erős mezőny gyűlt össze 16-17 indulóval. A nyolc közé jutás a Gergőnek és a Krisztiánnak is ippon győzelemmel sikerült, de a következő mérkőzésükön kikaptak és hármuk közül egyiküknek sem sikerült a vigaszágon továbbjutást kiharcolni.
Málna pontszerző helyen végzett és az 5. helyett tudta megszerezni ezért újfent ő volt a Balatonfüredi JKA legeredményesebb indulója.

képek Facebook-on!



Remekeltek a Balatonfüredi JKA judosai az idei évi Körzeti Rangsor Versenyen Veszprémben-->tovább



Ifjúsági OB

február 19-én Budapesten az ÚTE-ben rendezték az ifjúsági korosztály országos bajnokságát. Alapítványunktól 2 versenyző Bartus Gergő és Bartus Melinda, (aki még ugyan csak serdülő de vállalta a felversenyzést) indult.
A verseny neki sikerült jobban.
57 kg súlycsoportban az első körben erőnyerő volt. A következő mérkőzését ipponnal nyeri (kansetsu waza), majd a döntőbe jutásért folyó küzdelmen is ipponnal jutt tovább (osekomi waza). A döntőbe sajnos kikap ellenfelétől és így a második helyet szerzi meg.
Gergő szoros küzdelemben (waazari-yuko) arányban kikap ellenfelétől, aki nem viszi tovább és kiesik.

Gratulálunk!
Képek facebookon!



Meghívásos verseny és megyei diákolimpia--> részletek itt



IFI ORV és Felnőtt MKK beszámoló itt--> tovább




Judos évzáró és Sportakusz díj--> beszámoló itt



December 12-én Mikulás-kupát rendeztek Nemesvámoson.
A kiírás szerint a 10 év alatti kezdő sportolók részvételére számítottak. Balatonfüredről 2 fő indult a versenyen.
- Székely Zalán, első versenyén 3 ippon győzelemmel aranyéremmel mutatkozott be a versenyzők között.
- Simon Máté jó formában és koncentráltan versenyzett de sajnos az ellenfelek mellett a bírót is le kellett volna győznie ami csak részben sikerült és így bronzéremmel térhetet haza.
Gratulálunk!



Serdülő OB: beszámoló a versenyről-->itt





Az idei II. osztályú országos bajnokságon 2 versenyzőnk indult és ért el komoly helyezést.

--Sárközi Gergely 5. hely megismételve a 2007-es eredményt

--Farkas Bálint 7. hely (legnépesebb súlycsoportban)

Az egyesületek pontversenyében újabb értékes pontokkal gazdagították a Balatonfüredi JKA már meglévő pontjait.

Gratulálunk!!




Idén november 7-én Baján került megrendezésre a Diák C korosztályos magyar bajnokság.
Fehér Olivér +55 kg súlycsoportban országos V. helyen végzett és ezzel értékes pontokat szerzett az egyesületek pontversenyében a balatonfüredi judosoknak is.

Gratulálunk Oli!



Remekül teljesítettek a Balatonfüredi JKA versenyzői az Észak-dunántúli Régió válogatottjában a 2010-es diák regionális csapatbajnokságon.
Minden korcsoportban tudtuk erősíteni a régiós válogatott csapatát.

A legidősebbeknél az „A” korcsoportban két füredi, a lányoknál Geipl Nikolett a fiuknál Kovács Márton készült a küzdelmekre. Sajnos a lány csapat nem érkezett meg olyan számban, hogy indulhassanak így ők nem tudtak eredményt elérni. Nincs információnk, hogy miért nem érkeztek meg a mérlegelésre.

A fiuknál Kovács Márton által erősített csapat kiváló versenyzéssel a dobogó 2. fokára küzdötte fel magukat. Az országos 2. hely Marci eddigi legjobb eredménye!

A diák B korcsoportban Nagy-Rácz Kornél által erősített csapat sajnos hiányosan állt ki így bármennyire is igyekeztek sajnos csak az 5. helyet tudták megszerezni. Kornél teljesítménye mindenképpen dicséretet érdemel.

A C korcsoportosok között Fehér Olivér a +55 kg-ban mint utólag kiderült a É-D Régió húzó emberévé vált.
Először az idei magyar bajnokot majd a mezőny legsúlyosabb versenyzőjét (96 kg) győzte le és segítette a csapatot a dobogó 3. fokára.

Marci és Kornél megszerezték életük első országos eredményeiket, míg Olivér ISMÉT kiegyensúlyozottan remekül teljesített.
GRATULÁLUNK!





2010 évi övvizsga eredmények-->itt




NYÁRI TÁBOR, VIDEÓ-->itt



Hadfi

II. KRV Györszentiván -->tovább



Sikersport lett Balatonfüreden a Judo!
Diáksportolók önkományzati dijazása-->tovább



Országos diákolimpiák hétvégéje, komoly füredi eredményekkel!
Két harmadik hely, egy ötödik és két hetedik hely!
-->tovább a részlettes eredményekhez





BUDAPEST KUPA
hivatalos honlap itt!








Junior Diákolimpia országos döntőn 2 indulónk volt.
Bartus Gergő nagy lelkesedéssel és elszántsággal készült a versenyre, aminek most meg is lett az eredménye és
ORSZÁGOS BAJNOKI címet szerzett.
Gratulálunk a kiváló eredményhez!

Farkas Bálint sajnos első mérkőzését elveszítette és ellenfele nem vitte tovább vigaszágon.




Zirc meghívásos versenyről bővebb beszámoló--> itt




A serdülő DO országos döntőn egy versenyzőnk indult, Bartus Melinda.
Mivel ez a verseny kvalifikációja a serdülő világkupának, nem számítottunk könnyű napra. Málna első két mérkőzését megnyerve döntőbe jutott, ahol viszont nem bírt domaszéki ellenfelével és "csak" a dobogó 2. fokára állhatott fel.
Gratulálunk a kiváló eredményhez és az értékes kvalifikációs pontokhoz.





I. KRV Veszprém
4db aranyérem, 5db ezüst, 2 db bronz 1 db negyedik hely és 1 db ötödik hely. ---> bővebben itt



Alapítványunk idei első pontjai, ifjúsági OB--> Bővebben itt



Balatonfüred város február13-án szombaton szervezett díjátadó ünnepséget a 2009. évben kiváló eredményeket elért városi sportolóknak.
Alapítványunk két felnőtt sportolója, Sárközi Gergely és Farkas Bálint vehetett át kupát dr. Bóka István polgármestertől.
Gratulálunk nekik és reméljük 2010. évben többen is méltóak lesznek az elismerésre.




Megyei Diákolimpia Nemesvámos,
6 aranyérem, 3 ezüstérem, 4 bronzérem!
Bővebb össezfoglaló-->itt



II. Évzáró Ünnepély beszámolója-->itt



Veszprém Mikulás kupa eredmények--> ITT



Mikulás Kupa EREDMÉNYEK
-->tovább



5 arany- 4 ezüst- 2 bronz- 1 negyedik hely!
--> BŐVEBBEN ITT




II. és III. oszt. Felnőtt Magyar Bajnokság
füredi sikerek-->tovább



Serdülő Országos Bajnokság- csalódásokkal
-->tovább




DIÁK "C" Országos Bajnokság
-->tovább




2009 versenyek VIDEÓ-->itt



ATOM KUPA
és DIÁK A
MAGYAR BAJNOKSÁG.

Bartus Melinda idén is a dobogóra állhatott--> tovább



Pályázunk a 2013-as Világbajnokságra
összefoglaló itt olvasható!




III. KRV Tatabánya eredmények -->tovább



I. Sportok Napja Balatonfüred
összefoglaló itt olvasható!



Augusztus 25-én kedden délelőtt Alapítványunk fiatalabb versenyzői meghívást kaptak egy edzőtáborba, ahol aznap Braun Ákos világ és európa bajnok 5. danos mester tartotta az edzéseket.
Az edzés nagyszerűen sikerült, jó alapot biztosít a most elkezdett felkészülésünkhöz. Köszönjük a meghívást!



III. Bushido Kupa Balatonfüred--->tovább




Új szőnyegek --->tovább




Övvizsga eredmények!--->tovább






2009 nyári tábor beszámoló:--->tovább







Diáksportolók díjazása-->tovább




II. Körzeti Rangsor Verseny Sopron--->tovább



Serdülő Magyar Köztársaság Kupa-->tovább





A 22. Budapest Kupa
Nyílt Nemzetközi Judo Bajnokság
-->Tovább




Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság
MEFOB-->tovább




IFJÚSÁGI DIÁKOLIMPIA
ORSZÁGOS DÖNTŐ--->tovább





Nyári Tábor--->tovább




Serdülő Diákolimpia Országos Döntő--->tovább





Zirc meghívásos verseny --->tovább




I. KRV Veszprém--->tovább





Megyei Diákolimpia --->tovább





Díjátadó gálaműsor --->tovább




Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal
díjátadó ünnepsége--->tovább




Veszprém Mikulás Kupa
verseny eredmények --->tovább



2008 legeredményesebb versenyzője pályázat végeredménye az első 15 résztvevő feltüntetésével.
A táblázat bal oldalán a verseny megnevezése olvasható, felül a versenyző neve, alul pedig egy összesen sor.
A baloldali főmenüben a pályázatok alatt megtaláljátok a versenyeken elért eredmények pontértékét is. ----> tovább





Veszprém Megyei Judo Szövetség vezetőség választó közgyűlés
---> tovább






Remek versenyhétvége, remek eredményekkel!
Csorna meghívásos verseny, eredmények és beszámoló---tovább




Edzésen járt a városi televízió---->tovább





2008 október 25 szombat Koroncó Nemzetközi Meghívásos verseny---> tovább




Bartus Melinda
az Alapítvány első MAGYAR BAJNOKA....
-->tovább



Budo Gála a Balatonfüredi Szabadidő és Konferencia központban amin a Balatonfüredi Judosok is résztvettek....
-->tovább



Amennyiben úgy döntenek, hogy adójuk 1% -át Alapítványunknak ajánlják fel a rendelkező nyilatkozaton az alábbi adatokat tüntessék fel:

A kedvezményezett adószáma: 19382591-1-19

Kedvezményezett neve:
Ronin Judo Közhasznú Alapítvány Balatonfüred

Köszönjük!


Balatonfüredi Judo-ért Közhasznú Alapítvány

Reklámozd a saját oldaladat is


I. Ronin Kupa Balatonfüred
- 2011.07.12.


helyette

tovább



Barátaink- támogatóink
- 2010.02.28.

































freestat.hu