II. BJKA Évzáró!

 

Immár második alkalommal került megrendezésre az Alapítvány évzáró ünnepsége.

A rendezvényen beszámoltunk arról, hogy terveinknek megfelelően sikeresen bekapcsolódtunk a városi sportéletbe, elősegítve az egészséges életmód elterjedését és a sport, mint életforma elfogadását.

Judo oktatásban résztvevők száma folyamatosan gyarapodik, ami örvendetes, hiszen azok a gyerekek, akik kis korukban megismerik a mozgás örömét, azok egyrészről egészségesebb felnőttkort tudnak megérni, másrészről egy megfelelő szakmai irányítással kiváló versenyzőkké válhatnak és érhetnek el nagyszerű eredményeket.

 

Kettő olyan városi mértékkel is számottevő rendezvény megrendezését sikerült megvalósítanunk, saját forrásokra támaszkodva, ami hagyományt teremtve fontos része lehet a városi sportéletnek, és az idegenforgalom elősegítését is szolgálja.

 

n      I. Balatonfüredi Sportok Napja

Október 03-án a Szabadidő és Konferencia központban megrendezésre került program, melyen 15 különböző sport tudott prezentálni a megjelent érdeklődő közönség- résztvevő előtt. A rendezvény sikere és időszerűsége lemérhető volt egyrészről a több száz résztvevői számból, másrészt, hogy a résztvevő sportegyesületek vezetői már a rendezvényen jelezték, hogy a II. Sportok Napján is szeretnének megjelenni.

A 2010-es rendezvény ideje szeptember 10 péntek délután, amikor is az iskolákkal összefogva a napközis gyerekek tanári felügyelettel szervezetten fognak érkezni.

 

n      Nyílt Judo verseny Bushido Kupa

 

Balatonfüred kivételes adottságait (mind földrajzi mind a már meglévő idegenforgalmi lehetőségek) kihasználva Alapítványunk már a megalakulásnál célul tűzte ki, hogy olyan nemzetközi judo versenyt fog a városban rendezni az elkövetkező 3 éven belül, ami minimum két napos, a résztvevő országok száma legalább 5 és a résztvevőversenyzők létszáma meghaladja a 400 főt + kísérők.

Szándékunkban áll a testvérvárosi kapcsolatokat felhasználva a versenyre a testvérvárosok judo egyesületeit is meghívni. 

 

2009 májusában kezdeti lépésként, hogy a technikai felszereltségünket próbára tegyük, valamint, hogy a rendezői gárdának és a segítőknek legyen lehetősége gyakorolni, nyílt meghívásos versenyt rendeztünk.

Azért, hogy a létszám még kezelhető legyen meghívást csak a megyei egyesületek versenyzői kaptak, többek között Veszprém, Zirc, Nemesvámos.

A nevezések száma meghaladta a 70! főt, ami kísérőkkel  együtt több mint 100-fős megjelenést prezentált.

2010-ben már most megkezdődtek az egyeztetések és április 03-án tervezzük megrendezni az idei versenyünket már országos szinten. 

(Itt megjegyzem, hogy szívesen látunk minden segítőt, aki aktívan részt tud vállalni a lebonyolításban)

 

Versenyzőink 2009 évben is kiemelkedően teljesítettek. Ez volt a 2. olyan év, amikor a Balatonfüredi Judoért K. Alapítvány saját nevén vett részt az országos megmérettetéseken.

A 2008 évhez viszonyítva, amikor 1 azaz egyetlen pontszerzőnk volt (Bartus Melinda 7 pont) és ezzel az országos egyesületi rangsorban a 174 db egyesület közül a 81. helyen zártuk az évet, addig 2009-ben a pontszerzők és a pontok száma is szépen gyarapodott. (22 pont és az országos rangsorban a 65. hely.)

Név szerinti eredmények és a pontok:

 

Sárközi Gergely                                   felnőtt III. oszt. OB 3. hely      8 pont

Farkas Bálint                                        felnőtt II. oszt. OB 5. hely       8 pont

Bartus Melinda                                    Diák A OB 3. hely                   4 pont

Horváth Csaba                                     felnőtt III. oszt OB 7. hely       2 pont

 

Összesen:                                                                                         22 pont

 

 

Közülük 2 versenyzőt Sárközi Gergely felnőtt 3. hely és Farkas Bálint felnőtt 5. hely az Alapítvány felterjesztett városi elismerésre, amit minden évben a balatonfüredi önkormányzat rendez a kiemelkedő teljesítményt elért versenyzőknek (sportbál).

Természetesen ennél több versenyen veszünk részt, hazain és nemzetközin, judosaink közel 50db aranyérmet, 70 db ezüstérmet és 35 db bronzérmet szereztek valamint tucatnyi 5. hellyel gazdagították eredményeinket, de az országos rangsorba csak a Magyar Bajnokságok számítanak bele, ezért számunkra is ezek a legfontosabbak.

Fontos dolog hogy az iskolák versenyében, a diákolimpiákon is lehetőségeinknek megfelelően teljesítettünk és hoztunk elismerést a városi iskoláknak.

Bartus Gergő az Ifjúsági Diákolimpia országos döntőjén szerzett 5. helyet.

Fehér Olivér és Bartus Melinda és természetesen Bartus Gergő a megyei diákolimpián tudott megyei bajnoki címet elérni.

Mindannyian az Eötvös L. iskola tanulói.

 

 

És egy fontos ugyanakkor nekem kedves bejelentést is kell tennem.

2009 második félévétől Bartus Gergő, mint társadalmi edző vesz részt az edzések tartásában,

2010. január 17-én már részt is vett az első edző és bírói tovább képzésén a KSI-ben.

 

 

 

Az ünnepségen ez után kiosztásra kerültek a 2009 évben sikeres övvizsgát tett sportolók Diplomái. A csapat erejét mutatja, hogy 2009-ben 21 fő szerzett magasabb övfokozatot.

 

2. kyu-ra azaz kék övre vizsgáztak sikeresen:

Sárközi Gergely

Farkas Bálint

Bartus Gergő

 

3. kyu-ra azaz zöld övre vizsgáztak sikeresen:

Horváth Csaba

Morvai Krisztián

 

3/a kyura azaz zöld csíkra vizsgáztak sikeresen:

Kovács Márton

 

4. kyura azaz narancssárga övre vizsgáztak sikeresen:

Barcza Roland

Fehér Olivér

 

4/a kyura azaz narancssárga csíkra vizsgáztak sikeresen:

Geipl Nikolett

Horváth Kornél

Horváth Dávid

Simon Máté

Horváth Csongor

 

5. kyura azaz citromsárga övre vizsgáztak sikeresen:

Fülöp Bence

Englert Gyula

Valicsek Attila

 

Első övvizsgájukat sikeresen teljesítették és ezzel citromsárga csík viselésére jogosultak:

Fabacsovics Márk

Rab Sándor

Karl Álmos

Mosonyi Misell

Lánczky Martin

 

 

Ez után a 2009 év legeredményesebb versenyzői vehették át jól megérdemelt kupáikat, név szerint:

3. helyezett, 26 ponttal

Fülöp Bence

2. helyezett, 35 ponttal

Fehér Olivér

2. helyezett, 35 ponttal: 

Bartus Gergő 

 

1.      helyezett, 54 ponttal: Diákolimpia megyei bajnoka idősebbek között is, Magyar Köztársaság Kupa országos 5. helyezett, Budapest Kupa Nemzetközi verseny 5. helyezett,  DIÁK A Országos Bajnokság egyéni 3. helyezett!

 

A Balatonfüredi Judoért Alapítvány 2009 év legeredményesebb versenyzője:

Bartus Melinda 

 

 

 

2010-ben is meghirdetjük a legeredményesebb versenyző pályázatot, de az elmúlt évek hibáiból kiindulva a versenyekért járó pontok jobban fognak igazodni az országos judo szövetség által használt táblázathoz és az idősebb korosztályok többszörösét kapják majd az eddigi pontoknak. Előtérbe kerültek a Magyar Bajnokságok, válogató versenyek.

 

Erre mind azért van szükség, hogy ne forduljon elő, olyan mint idén, hogy van olyan felnőtt versenyzőnk akinek csak 1-2 versenye volt, de azon nagyon jól teljesített, ráadásul pontot szerzett az Alapítványnak és mégsem sikerült a kicsikkel felvenni a versenyt mert nekik évi 25 versenyük volt.

Ezt követően azok a kiváló eredményeket elérő versenyzők kerültek elismerésre, akik hozzájárultak a BJKA versenysikereihez.

 

 Emlékplakettet vehetett át:

MEFOB 3. helyezett, III. oszt felnőtt OB III. helyezett: Sárközi Gergely,

II. oszt felnőtt magyar bajnokság 5. helyezettje Farkas Bálint, valamint

III. oszt felnőtt magyar bajnokság 7. helyezettje Horváth Csaba.

 

 

A továbbiakban Alapítványunk támogatói vehettek át egy kis emlékplakettet.

 Név szerint:

Diószeghy Leopoldina

Fülöp Károly

Simon Csaba

Rabné Deli Ágnes

Englert Gyula

 

Az elismerések átadásában közre működött Bartusné Horváth Andrea a kuratórium tagja.

 

 

   2010-ben a már megkezdett munkát szeretnénk folytatni és bár idén is a legnagyobb költségünk a terembérleti díj és a törvényes működéshez szükséges könyvelési és adminisztratív díj lesz, szeretnénk nagyobb mértékű támogatást nyújtani a versenyzőinknek, hogy olyan lehetőségeket is megkapjanak, (nemzetközi edzőtábor, felkészülési versenyek,),

melyek segítségével egyenrangúként vehetik fel a küzdelmet az ország más egyesületeinek a tagjaival. Erre sajnos 2009-ben nem tudtunk forrásokat elkülöníteni.

 

Természetesen a városi rendezvényeinkről sem szeretnénk lemondani és 2010-ben is tervezzük megrendezni a Sportok Napját (szeptember 10) valamint egy nyílt judo versenyt (április 03), idén már országos részvétellel.  

 

Terveink között szerepel egy központi edzőterem kialakítása.

Jelen pillanatban minden edzés elején és végén az edzőszőnyegeinket le illetve fel kell pakolnunk.

Ez egyrészről nagyon időigényes (15 perc le és 15 perc fel) másrészről mivel ezek a szőnyegek nehezek (23-25 kg/db) a leggondosabb kezelés mellett is a tatamik sérüléséhez vezet.

Egy saját központi terem kialakításával ezek a gondok megoldódnának, valamint elkezdődhet több óvodával illetve iskolával a közös munka, amikor is a gyerekek érkeznek hozzánk a délelőtti órákban és vesznek részt esésoktatásban. 

 

Gratulálok minden díjazottnak, köszönjük a segítséget minden szülőnek és tagnak, remélem a 2010-es év is hasonlóan sikeres lesz!

 

 


Amennyiben úgy döntenek, hogy adójuk 1% -át Alapítványunknak ajánlják fel a rendelkező nyilatkozaton az alábbi adatokat tüntessék fel:

A kedvezményezett adószáma: 19382591-1-19

Kedvezményezett neve:
Ronin Judo Közhasznú Alapítvány Balatonfüred

Köszönjük!


Ronin Judo & MMA

Reklámozd a saját oldaladat is


Barátaink- támogatóink
- 2010.02.28.