A hétvégén, szeptember 26-27-én került megrendezésre az ifjúsági, serdülő, diák B és diák C Atom Kupa valamint a diák A korosztály országos bajnoksága.
Az őszi idény első korosztályos Magyar Bajnokságán, a diák A korcsoport küzdelmeiben egy versenyzőt indítottunk, Bartus Melindát. Málnának a sorsolás nem kedvezett és a tabella erősebb ágára került. Érzékeltetés képpen a későbbi első és a két 3. helyezett is erről az ágról került ki.
Melinda (50kg) első küzdelmét elveszítette így rögtön vigaszágra került, ott viszont mindent megtett a továbbjutásért és végül is bronzérmet tudott szerezni. Gratulálunk neki, hogy pályafutásának második magyar bajnokságán is felállhatott a dobogóra!
A diák C korosztály küzdelmeiben Fülöp Bence (50 kg) indult, aki első komoly megmérettetésén vett részt. Sajnos első küzdelmét elveszíti így ő is vigaszágra kerül, ahol nem tud érmes helyezést elérni és meg kell elégednie a 7. hellyel.
Ezzel viszont komoly előre lépést tett az egyesületi rangsorban és elérhető közelségbe került
a Balatonfüred legeredményesebb versenyzője !pályázat harmadik helye.
A serdülő korosztály küzdelmeiben Bartus Gergő (55 kg) és Morvai Krisztián (45 kg) vettek részt. Mind a ketten elveszítik első küzdelmüket és a vigaszágon sem tudnak továbbjutást kiharcolni így eredmény nélkül zárják a versenyt.
|